A hőszigetelés kemény munka, de van, ami még keményebb
Nemrég vettünk egy szép házat az agglomerációban, amihez elég jó áron jutottunk hozzá, mert azért van rajta mit dolgozni. Szerencsére nem kell szétverni az egészet és újraépíteni, de van vele munka. Az egyik barátnőm férje szerencsére egy nagyszerű szakember, aki segít nekünk mindenben. Van saját kis brigádja is, úgyhogy teljesen megbízunk benne. Óriási szerencse, mert így nem kell nekünk is felügyelni a munkálatokat, mert tudjuk, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik. Egy alkalommal, amikor kimentünk, már végeztek a munkával, és egy kicsit megpihentek indulás előtt. Mindenki ivott egy-egy sört, levezetésképpen.
Egyedül Peti nem ivott – ő a barátnőm férje -. Szerettük volna kínálni, de következetesen nem fogadta el. Azt mondta, hogy “már nem iszik”. Nem akartam firtatni a dolgot, de a barátnőmnél azért rákérdeztem a dologra. Elmesélte, hogy Peti bizony alkoholista volt, és a megismerkedésük után nem sokkal vett részt egy terápián, hogy leszokhasson. Meg is mutatta nekem a központnak a weboldalát (felepulok.hu/kapcsolat). Ez egy olyan magánkézben lévő intézmény, amit egy család hozott létre, akik közé szintén beférkőzött az alkoholizmus és sajnos a drog is, de sikerült legyőzniük, így most azon dolgoznak ők is, hogy segítsenek más családoknak és alkoholbetegeknek, egy remek program segítségével. Ez egy 28 napos bentlakásos “terápia”, ami egy elismert módszer alapján épül fel. Ennek az az alapja, hogy az alkoholizmust betegségként kezelik, nem pedig holmi könnyen kezelhető, rossz szokásként; ez pedig nagyon fontos.
De ami még ennél is fontosabb, hogy az alkoholizmus kezelhető, a megfelelő módszerek és jó szakemberek, tanácsadók segítségével. A felepulok.hu/kapcsolat oldalán mindennek utána lehet nézni. A profi segítségnyújtást egy pszichiáter és több addiktológiai konzultáns is segíti. Utóbbiak egyébként a már említett családnak a tagjai.
Megtudtam, hogy a 28 napos bentlakás ideje alatt, különféle programokon vesznek részt a gyógyulni vágyók: vannak csoportos beszélgetések, előadások, tanácsadás, de akár kirándulni is lehet, hiszen egy békés környezetben található a központ, a Balatonnál. Hétvégente látogatókat is lehet fogadni, ami szintén óriási segítség, hiszen ezzel a család biztosítani tudja a “beteget” arról, hogy mellette állnak. A barátnőm is látogatta Petit, végig kitartott mellette, szóval mondhatni, hogy együtt csinálták végig.
Megnéztem én is a weboldalt, és ugyan nem olcsó a program, de teljes ellátást biztosítanak, és még az utókövetésről is gondoskodnak ennek keretein belül. Nem beszélve ugye a szakértői segítségről. Nekem nagyon szimpatikus, hogy ez a család segíteni akar másokon is, és azt hiszem, az ember bátrabban fordul minden esetben egy sorstársához, mert nem valószínű, hogy érdektelenséggel vagy elutasítással találkozna.
És Peti példáját megnézve, a program hatékony és működik. Már hosszú ideje nem nyúl alkoholhoz, és nem is hiányzik neki.
Mindent hasznos tudásnak értékelek, amit a barátnőm mesélt, és ha egyszer, ne adj isten, valakinek tanácsot kellene adnom ilyen ügyben, tudni fogom, hogy hova, kikhez irányítsam.